Manapság a munkaerőpiac egyik legnagyobb kihívása a kiégés megelőzése. A folyamatos összeköttetés és kommunikáció a világgal rengeteg stresszt okoz a mai munkavállalóknak, amelyre a munkalkoholizmus csak rádob egy lapáttal. Ezért ebben a cikkünkben szeretnénk segíteni abban, hogyan előzd meg a kiégést egy egészséges munka-magánélet egyensúly megteremtésével.
Fizikai állapot
Hiszed vagy sem, a fizikai állapotod nagyban befolyásolja a mentális egészségedet is. Ha éhes, fáradt, vagy beteg vagy, nem tudsz száz százalékot nyújtani a munkádban.
Az egyik legfontosabb dolog, hogy eleget pihenj! A megfelelő mennyiségű alvás érdekében próbálj kialakítani egy rutint, de persze nem arra gondolunk, hogy menj aludni este nyolckor, mint a jó gyerekek. Kutatások igazolják, hogy egy fix ébredési idő sokkal pihentetőbb alváshoz vezet, és célravezetőbb az alvási rutin kialakításában, mint egy meghatározott lefekvési idő. Szóval húzd fel a vekkert, és ne nyomd meg tízszer a szundit azzal az indokkal, hogy „Csak még öt percet!” Inkább kellj fel időben, és próbáld meg ezt tartani amikor csak lehet!
A mozgás is elengedhetetlen. Akár 30 perc edzés is jótékony hatással lehet az alvásodra, és ezáltal a hangulatodra. Na nem kell azért reggel négykor már a kondiban lenni, de figyelj arra, hogy ne közvetlenül lefekvés előtt menj futni vagy kezdj súlyt emelni, ugyanis ezek a tevékenységek felpörgetik a szervezeted, amitől nehezebben fogsz tudni elaludni.
Fontos az is, hogy egészségesen és rendszeresen étkezz: ne csak egy kávéval indulj útnak reggel, szakíts időt a reggelire is! Persze sokféle diéta van, ami behatárolhatja, mikor, mit és mennyit ehetsz. Ha komolyabb diétát tartasz, javasoljuk, hogy mindig hallgass a szervezetedre; ha éhesen mész dolgozni, sokkal feszültebb leszel, és nem tudod olyan hatékonyan végezni a munkádat. A testednek szüksége van az energiára, amelyet csak a megfelelő mennyiségű táplálékból és pihenésből tud kinyerni.
Mentális felfrissülés
Fontos, hogy ne csak fizikailag adj magadra, hanem az agyadat is kapcsold ki néha. Jó módszer lehet erre a meditáció. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy egyből szerzetesi életet kell élned, de ha csak fél órára félrerakod a mobilod, behunyod a szemed és csak a légzésedre koncentrálsz, már az is nagyban segíthet megtalálnod a lelki békét.
Persze ha a meditáció nem a te asztalod, választhatsz aktívabb módot is a kikapcsolódásra. Kezdj bele egy új hobbiba, vagy folytass egy már rég megszokottat. Hobbid lehet az edzés is, és az előzőekben már említettük, hogy mennyire fontos a mozgás, de itt most nem csak erről van szó. A növénygondozás, festés, zenélés és olvasás ugyanolyan hasznos elfoglaltság, mint a futás vagy az úszás.
A személyes kontakt is feltölthet energiával. Szakíts időt a munkád mellett a barátaidra és a családodra is. Hívd el kávézni a barátnőd vagy tölts egy hétvégét a nagyszüleidnél. Velük nem csak megoszthatod a munkával kapcsolatos élményeidet, de kicsit ki is szakadhatsz a szürke hétköznapokból.
Offline üzemmód
A mai rohanó világban folyamatos összeköttetésben vagyunk emberekkel, akár a bolygó másik oldaláról. Ezért az agyunknak rengeteg információt kell feldolgoznia, olykor századmásodpercek alatt, amely nem csak megterhelő, de roppant stresszes is lehet. Az sem feltétlenül egészséges, hogy az ágyban és a WC-n is a képernyőt bámulod. Érdemes hát alkalomadtán kikapcsolni a mobiltelefonod. Felejtsd el egy kicsit az értesítések tömkelegét, és próbáld meg legyőzni a FOMO-t egy pár percre! Nézz körül, mit látsz? Egy kutyáját sétáltató férfit, egy képet a polcodon, egy sárga villamost? Ha megállsz egy percre és csak az „itt és most”-ra figyelsz, könnyedebben tudsz majd visszatérni a munkába.
Tarts szünetet!
Végül, de nem utolsó sorban, elengedhetetlen, hogy időközönként hosszabb szünetet tarts. Vedd ki a szabadnapjaidat és csinálj hosszabb programokat, amelyek feltöltenek! Hidd el, egy vagy két hét szabi után sokkal felfrissültebben tudsz majd visszatérni a munkába!