Miért érdemes munkát vállalni a tanulmányaid mellett?

Mindenki más háttérből jön, így van, akinek könnyebb az egyetem mellett megoldani a lakhatást, a havi megélhetést, illetve a szórakozást. Viszont van, aki tanulmányai mellett a szabad órái nagy részét munkával tölti, mert nehezebb környezetben nőtt fel és nincsenek családtagok, akik hátszelet adjanak a tanulmányok elvégzésének idejére. És miért is kezdem ezzel az információval a cikkem? Ez az írásomban kiderül, szóval tarts velünk!

Sok egyetemista azt gondolja, hogy a munkavállalást ráér elkezdeni egyetem után, mivel nem szorul rá a pénzre, amit ezáltal szerezhet. Viszont be kell látnunk, hogy nem feltétlen a kereset az, ami meghatározza, hogy miért érdemes elkezdeni a tanulmányaid mellett dolgozni. Szeretnék saját és a környezetemben lévő ex-diákok tapasztalatáról írni a témával kapcsolatban.

Az első év az egyetemen általában nagyon nehezen kezdődik, ezért érdemes meghagyni magadnak ezt az időt arra, hogy megszokd a ritmust, amiben tanulni tudsz, felállítani egy napi rutint, megtanulni beosztani a saját időd. Általában az első két szemeszter elég egy gyakornoki pozíció betöltésénél, hogy eltudj kezdeni dolgozni szakmai területen, de be kell valljam, ha már csak egy egyszerűbb irodai munkát vállalsz el, ami nem kötődik a szakmádhoz, az is rengeteg tapasztalatot tud adni. Tapasztalat. És itt térünk át miért nemcsak a kereset miatt érdemes munkát vállalni a tanulmányok mellett.

Minden egyes pozíció, amit elvállalsz plusz tapasztalatot ad, hogy a későbbiekben boldogulni tudj. Személy szerint elég sok munka típust megjártam az egyetemi éveim alatt, és azt kell mondanom, hogy mindenhol rajtam ragadt valami, amit a későbbiekben fel tudtam tüntetni az önéletrajzomban pozitívumként. Megtanultam hogyan kezeljek nehéz helyzeteket, miként és hogyan osszam be az időm, milyen módon tanuljak minél gyorsabban, miszerint integrálódjak egy új csapatba. Nem volt egyszerű, szörnyen sokat kellett dolgoznom az egyetem mellett, fárasztó volt és leterhelő, viszont hozzásegített ahhoz, hogy most egy olyan helyen, egy olyan munkakörben dolgozhassak, amire mindig vágytam. Több cégnél, ahol interjúztam külön kiemelték, hogy mennyire jó látni, hogy szereztem már munkarutint az évek alatt. Sokkal rutinosabb leszel és nem kell azon rágódnod, hogyan szerezz munkát pályakezdőként.

Összeségében érdemes nem csak muszájból vállalnod a tanulmányaid mellett munkát, hanem azért is, hogy sok hasznos dologgal gazdagodj mire álmaid munkáját készülöd megpályázni. Sokszor a tehetség is elég, illetve, ha versenyeken indulsz egyetemi éveid alatt, viszont mindennek az alapja a szorgalom. Fontos eldöntened mire szánod az idődet, de érdemes hasznosan eltöltened, hogy később gondok nélkül tudj belépni a munka világába. Nem érdemes semmilyen helyzetbe belekényelmesedni, mert kemény munkával, alázatossággal és szorgalommal fogod elérni a céljaid.